Donald F. Duncan, Sr (1892-1971). Ő az az ember, aki 1927-ben üzletett látott a yoyozásban, s megalapította a Duncan Toys céget. A gyártók első “játékszere” O-Boy nevű yo-yo volt. Ez még fából készült, s persze csapágy sem volt a közepén. 250.000 db-ot adtak el belőle világszerte, s ezzel be is indult a cég. Később, 1946-ban nyitotta meg kapuit a gyár Wisconsinban, s ezzel ez a város lett a yoyozás fővárosa. Yoyozott egész amerika, s Duncan neve egybeforrott, a játékkal. Ahogy felröppent a neve, tudták kiről, s miről van szó.
Ezután a yoyozás az úgymond, modern korba lépett. Rengeteg cég, s gyár jött létre, s létrejött egy versengés a gyártók között. Mindenki újabb és újabb modelleket próbált a piacra dobni. Ekkor válhatott sporttá ez a játék. A yoyokat fa helyett már műanyagból és fémből készítették, közepén egy csapággyal, hogy megnöveljék a yoyo pörgési idejét.
1992 óta minden évben megrendezik a sportág világbajnokságát. S évről évre jobb és jobb produkciók születnek. A legtöbb mai profi játékos 9-10 éve kezdte pályafutását.
Magyarok még nem is sejtik ez milyen hosszú idő, mert itthon a yoyozás 2002 táján kezdett fejlődni. Ám azóta felvettük a versenyt a világgal, s mondhatjuk, hogy Európa legjobbjai hazánkban vannak, de már a világ elitjébe is készülnek. Itthon az első bajnokság 2002-ben volt, kevés színvonallal. Most már pedig 50-60 játékos kűzd meg a legjobb címért a különböző kategóriákban (1A kezdő, haladó, profi és X-Divizió)
S persze ma már “sok” profi szponzorált játékos van Magyarországon. (Duncan, Yoyojam, H-Spin)
Duncan crew:
- Budai Dániel
- Körmendi Bence
- Domonkos Gergő
- Szabó Tamás
- Lente Márton
Team Yoyojam:
- Farkas Bálint
- Kaluzsa Krisztián
H-Spin:
- Csiszár Martin
http://www.ayya.net/hof.php
Remélem megtudtatok pár új dolgot.

Folytatás hamarosan…
- Körmendi Bence
www.yo-yo.com



11 comments
Még nincs visszakövetés
Revan says:
2008 szeptember 19. at 17:07 (UTC 2)
Nem is tudtam, hogy 2002-ben kezdődött a hazai versenyszintű yoyozás. Köszi a hírt, arra is kíváncsi vagyok, hogy kezdte a többi gyártó, remélem felkerül az oldalra.
ko0ter says:
2008 szeptember 19. at 17:12 (UTC 2)
Áhh köszi már vártam ezt a cikket!:) Jaja a többi gyártó kezdete is izgalmas lehet!Arról lehet valamit tudni, hogy itthon minek a hatására indult meg a fejlődés, vagy a komlyabb yo-yozás?
Reflextali says:
2008 szeptember 19. at 17:14 (UTC 2)
jaja Kooter jó kérdés
SkillSmile says:
2008 szeptember 19. at 17:21 (UTC 2)
ez még csak az első törióra… nem fér bele minden
ezek szerint ha kiváncsiak vagytok, lesz még. Aztán tanulni!
Krisztian says:
2008 szeptember 19. at 17:24 (UTC 2)
Sracok! Tobb nap mint kolbasz!
jani says:
2008 szeptember 19. at 18:35 (UTC 2)
remélem majd egyszer én is bekerülök vmelyik teambe
karleer2227 says:
2009 január 4. at 2:45 (UTC 2)
Great information on your blog!
viktorbardfairhaven says:
2009 január 4. at 14:06 (UTC 2)
Hi! A Great Post. I was just playing with blogs. i was really excited.
bagleychante1962 says:
2009 január 4. at 14:21 (UTC 2)
Hey, I was searching blogs, and came onto yours, and I like it.
cabbanrancocas says:
2009 január 4. at 14:34 (UTC 2)
I also agree..
csabi says:
2009 február 21. at 10:26 (UTC 2)
császtok szerintetek ideális egy duncan speed beatlee egy kezdönek????