a képeknél felhozódott Sönperger Dániel neve a múltkor, mikor az 888-ről linkeltem képeket. nem ebben a korszakban yoyozott, hanem régesrégen, szóval a mai gyerekekből sokan nem hiszem hogy ismerik. amúgy sem vállalt nagy szerepet, túl sok versenyen sem indult, de ahol igen, ott szépen teljesített. 2007-es myyb-n haladó kategóriában 8. helyezést ért el, indult ebben az évben Zamárdiban is, ott első helyet szerzett.
akik még anno a yoyo.hu féle fórumon aktívak volta k azok talán emlékeznek a nevére, azthiszem Sönpi néven futott. kicsit büszke is vagyok magamra is és rá is, ugyanis az a megtiszteltetés ért, hogy az első lépéseket, mozdulatokat én taníthattam meg neki, aztán ahogy ez lenni szokott a tanítvány túllép a “mesterén”, hát jelen esetben is így volt, kellően bealázott mindehol. (jó értelemben) még én kezdőben alig emrtem indulni myyb-n ő már haladóban csapatta. meg is lett az eredménye.
viszont amiért most mindezt leírtam, annak folytán történ, hogy tegnap este (Szept. 27.) távozott az élők sorából. leukémiában szenvedett már több mint egy éve, az utóbbi hónapokban jobban lett, de 1-2 hete visszaesett, ami végzetes volt. a csontvelőtranszplantációt mostanára tervezték, amit már nem élt meg.
sokunkat mélyen érintett, személy szerint osztálytársam és barátom volt 2 évig, és büszke vagyok hogy ismertem.
R.I.P. Dani!- feherkenyer



23 comments
Még nincs visszakövetés
SkillSmile says:
2009 október 1. at 20:58 (UTC 2)
Pöcök says:
2009 október 2. at 8:42 (UTC 2)
Őszinte részvétem:(
kicsiyoyo says:
2009 október 2. at 9:19 (UTC 2)
Részvétem,jó fej srác volt!
Bazsi says:
2009 október 2. at 12:38 (UTC 2)
Részvétem.
Nyugodj békében Dani!!
Mayo says:
2009 október 2. at 13:52 (UTC 2)
Nyugodj Békében Sönpi.
Kókusz says:
2009 október 2. at 14:32 (UTC 2)
RIP :/
jenkii says:
2009 október 2. at 14:56 (UTC 2)
Rest In Peace Dani!
Noa says:
2009 október 2. at 15:09 (UTC 2)
Sajnálom, hogy nem ismerhettem személy szerint! Részvétem a hozzátartozóknak!
Nyugodj békében Dani!
Miki says:
2009 október 2. at 16:58 (UTC 2)
Személy szerint én csak látásból ismeretem őt… Nyugodj Békében Sönpi
Miki says:
2009 október 2. at 17:00 (UTC 2)
szerk.: ~én csak sajnos*
jani says:
2009 október 2. at 18:35 (UTC 2)
részvétem:(
gerdg says:
2009 október 2. at 18:54 (UTC 2)
részvétem
Erik says:
2009 október 2. at 19:06 (UTC 2)
Részvétem
Benjee says:
2009 október 2. at 20:02 (UTC 2)
R.I.P
Szegény.Namegha belegondolok hogy mit érezhetnek a szülõk…Részvétem!
Szathee says:
2009 október 2. at 21:19 (UTC 2)
Részvétem
Kispofa says:
2009 október 2. at 22:12 (UTC 2)
Ismertem, jófej volt és sajnálom, hogy így fordult az élete….R.I.P. Dani
Stumi says:
2009 október 3. at 9:43 (UTC 2)
öszinte részvétem
Anonymus says:
2009 október 3. at 18:21 (UTC 2)
Részvétem. Nyugodj Békében.
Anonymus says:
2009 október 3. at 18:42 (UTC 2)
részvétem
Gege says:
2009 október 7. at 16:28 (UTC 2)
R.I.P. Dani!
attila says:
2009 október 9. at 8:06 (UTC 2)
Nagyon szomorú egy ilyen hírt olvasni.
Őszinte részvétem, nyugodjon békében.
szúnyi says:
2010 február 14. at 0:20 (UTC 2)
én személy szerint az unokatestvére vagyok.. sajnos 12 évig nem tudtam a létezéséről (csak akkor tudtam meg amikor a nagyszülei eljöttek mamámékhoz és szóba került hogy hogy van..) ezért szeretném ha valaki bővebben mesélne nekem róla.. most jönnek majd azok hogy.. “persze.. majd pont te vagy az unoka huga.. akkor hogyhogy nem tudtál róla?” nagyon hiányzik nekem is mint mindenkinek aki ismerte.. még mindig nem tudom feldolgozni a történteket és gyakran sírok emiatt.. remélem megértetek
üdv. Gál Alexandra > Hatvan
szúnyi says:
2010 február 14. at 0:24 (UTC 2)
és természetesen részvétem